2017/05/21

Mitől számít valaki felnőttnek? A felnőttség 8 kritériuma a pszichológus szerint


Úgy tűnik, a modern élet egyik legnagyobb kihívása a felnőtté válás. Az ember nem válik automatikusan felnőtté attól, hogy betölti a 18. életévét: sőt, ennyi idős korunkban még aligha történt velünk olyasmi, ami igazán elindított volna egy érési folyamatot. A felnőtté válás útja sok próbálkozáson, csalódáson, bukáson, rossz döntésen, hibák elkövetésén, kapcsolatok elvesztésén át vezet, egyszóval sok leckét kell kapni hozzá az élettől. Régen nem így volt. Azokban a századokban, amikor a gyerekeket miniatűr felnőttként nevelték, és 13-14 éves korban már felnőtt kötelességeket tettek a nyakukba, sokkal hamarabb értek az emberek – és hamarabb is haltak. Manapság kitolódott a gyerekkor, mert tizenéves korunkban nem szembesülünk még felnőtt nehézségekkel, így az eszközeink sincsenek meg a problémák kezelésére. Sőt, még később is előfordul, hogy gyerekesen reagálunk egy-egy helyzetre. Hiába növünk fel, hiába vannak kötelezettségeink, felelősségünk, hiába van állásunk és párkapcsolatunk, bent mélyen sokáig gyerekek maradunk, és a gyerekkorban megszokott viselkedésmintákat alkalmazzuk: duzzogunk, nyafogunk, panaszkodunk. A felnőtté válás tehát egy folyamat, amely évekig is eltart. Tudatossá kell válni arra, hogy a gyermek továbbél bennünk, és rá kell nevelni magunkat, hogy ne a gyerekkorban megszokott stratégiákhoz folyamodjunk egy helyzet megoldásakor. Hogy mi számít gyerekesnek és mi érettnek, az is változik persze idővel, ezért John Kim pszichoterapeuta összefoglalta 8 pontban, hogy szerinte ma mitől számít felnőttnek valaki. Íme.

Mitől számít valaki felnőttnek? A felnőttség 8 kritériuma a pszichológus szerint

1. Nem reagálsz indulatvezérelten

Gyerekkorban még megengedett, hogy a feszültségedet, dühödet, frusztrációdat hisztikkel, nyafogással, indulatkitörésekkel vezesd le: falhoz vághatod a tejbepapit, megrugdoshatod a kisöcsédet, visszafeleselhetsz a felnőtteknek stb. Az érési folyamat része az is, hogy megtanuld: ezek a viselkedésmódok sehová sem vezetnek. Ha a szüleid megfelelő módon reagáltak indulatkitöréseidre, akkor felnőttkorban már tudod, hogy mielőtt szabad utat engednél a dühödnek és mondjuk felpofoznál valakit a metróban, amiért bevágott eléd, megállj és gondolkodj. Aki már felnőtt, annak nincs mentsége, ha képtelen az indulatai kontrollálására. Te döntöd el, hogyan reagálsz stresszhelyzetben vagy amikor sértve érzed magad. Légy megfontolt! Gondold végig, hogy a szavaid vagy tetteid milyen hatással lesznek másokra, és mi lesz a következményük rád nézve! Reagálj a helyzetekre, de előtte gondolkodj!

2. Vállalod a felelősséget

Mi, magyarok szeretünk panaszkodni, és időnként a panasz jogos: nem mindenki kapott az élettől jó lapokat, némelyikünknek tényleg szörnyű helyzetekkel kell megküzdenie, sokunkkal pedig történhetnek olyan dolgok, amikre nincs befolyásunk, és ettől kiszolgáltatottnak érezzük magunkat. Nem vagy elégedett az életeddel, idáig rendben van. De ha fel akarsz állni a padlóról, és tényleg el is akarsz jutni valahová, akkor muszáj vállalnod a felelősséget azért, hogy most még csak ott tartasz, ahol. Teljes felelősséget kell érte vállalnod.

Ha felelősséget vállalsz az életedért, akkor válhatsz képessé felépíteni valamit, vagy újraépíteni azt, ami leomlott.

Sokan valóban áldozatok vagyunk – a körülmények vagy más emberek áldozatai, de az erődet akkor is csak úgy kaphatod vissza, ha felvállalod az életedet. Ez a Te életed. Az áldozatszerep és a vele járó attitűd ugyanis börtönbe zár téged, lehetetlenné teszi, hogy továbblépj. Ha új lapot akarsz kezdeni az életedben, akkor kénytelen vagy szembenézni azzal, ami addig történt, és kénytelen vagy feldolgozni is. Sokan egyszerűen csak megpróbáljuk kitörölni a múltat, ahelyett, hogy feldolgoznánk – vagyis nem vállaljuk érte a felelősséget.

3. Komolyan veszed a szerelmet és el mered kötelezni magad

Értek csalódások a múltban, ez természetes – kit nem? De ha óvatosan szeretsz, az egyáltalán nem szerelem. Az rejtőzködés. Soha nem fogod megtalálni azt a szenvedélyes, bensőséges szerelmet, amit keresel, ha rejtőzködsz, ha nem mered odatenni magad. Persze, nehéz és félelmetes, de muszáj olyan intenzitással és nyílt szívvel szeretned, amilyennel csak tudsz. Ne engedj meg magadnak semmilyen más opciót. Légy bátor, merj sebezhető lenni, mutasd meg magad! Adj bele mindent, teljes mértékben – akkor is, ha félsz, hogy a másik nem fogad majd el olyannak, amilyen vagy. Igen, lehet, hogy újra csalódni fogsz. De ha nem vállalod a kockázatot, akkor mi történik?

Milyen az a szerelem, ami félelemmel társul? Hogy néz ki az a kapcsolat, amelyben rejtőzködsz a párod elől? Valószínűleg tudod, hogyan, mert már volt benne részed. Döntést kell hoznod arról, hogy ezt most nagyon komolyan veszed, és tényleg átadod neki magad – ehhez azonban rengeteg belső ellenállást kell legyőznöd, ami a félelemből ered.

Kénytelen vagy elviselni, hogy az események nincsenek az irányításod alatt, fel kell hagynod a kapcsolat jövőjének latolgatásával és azzal, hogy elvárásokat támasztasz. Éld meg a szerelmet a legtisztább, legegyszerűbb formájában, félelem nélkül! Ne vívódj magadban, ne ragaszkodj a józansághoz, ne birkózz az egóddal, hanem mosolyogva állj a szakadék szélén, tudva, hogy ha teljes szíveddel szeretsz valakit, az leginkább rólad szól, és nem őróla vagy bárki másról.

Ez a dolog egyik fele, a másik a felelősségvállalás. Ennek legegyszerűbb módja, ha kommunikálod a párod felé az igényeidet, ha nem hagyod a sötétben tapogatózni. Mindenki tudja, hogy szeretni valakit nem más, mint vállalni a sérülés, a csalódás kockázatát. Ez egy ilyen játék, a kockázatvállalást nem tudod kikerülni. De teljesen más, ha valakinek összetörik a szívét, és más az is, ha szükségtelenül szerez sebeket, csak azért, mert nem kommunikált nyíltan, mert felelőtlen és gyáva volt. Igen, sebezhetőnek és őszintének lenni csak bátor ember tud. Bátorság kell hozzá, hogy megmutasd magad, kitárulkozz, és talán nehéz beszélgetéseket vállalj be. Bátorság kell ahhoz is, hogy meghúzd a határt: mit tehet meg veled a másik és mit nem. És bátorság kell ahhoz is, hogy saját magadnak meghúzd a határt: hogy ne csak rólad szóljon a dolog. Tehát bátorság kell ahhoz, hogy felelősséggel szeresd a párod.

4. Nem hazudsz, se másoknak, se önmagadnak

Ha nem nézel szembe az igazsággal, semmit sem tudsz felépíteni. Gyermekkorunkban sokat fantáziáltunk, álomvilágban éltünk, és elhittük a saját kitalációinkat. A gyerekkorból kinőve már nem hiheted el a saját hazugságaidat, különben visszamaradsz a fejlődésben, sosem válsz felnőtté, és ez végig hátráltatni fog az életben. Nem tudod elérni, amit akarsz, mert nem az vagy, aki vagy, mert láthatatlanná teszed magad. Nézz eszembe az igazsággal: mi az, amit nem bírsz elviselni az életeddel, önmagaddal kapcsolatban, és miért olyan nehéz azt elviselni? Miért nem bírsz szembesülni vele? A legvalószínűbb ok a félelem. De mi lenne, ha legyőznéd a félelmed, és szembenéznél az igazsággal? Hogyan változna az életed? Hogyan változna mások élete?

Mitől számít valaki felnőttnek? A felnőttség 8 kritériuma a pszichológus szerint

5. Kordában tartod az egódat

Egy egészséges méretű egóra mindenkinek szüksége van, de az már káros, ha valakit az egója mozgat, és mindenkit manipulál, hogy minden körülötte forogjon. Az egocentrikus embernek minden saját magáról szól és mindig a figyelem középpontjában akar sütkérezni. Csak azt nem érti, hogy az egója akadályozza a fejlődésben és bekorlátozza a lehetőségeit.

A félelem mellett az ego a másik olyan dolog, amely falat emel köréd, és nem engedi, hogy azzá válj, aki lehetnél, vagyis kihozd magadból a maximumot. Ne feledd, hogy az erőnk nem abban áll, hogy elveszünk másoktól, hanem hogy adunk másoknak.

Mindenkinek van egója, amely gyorsan tud dagadni, de a felnőtt, érett ember képes rá, hogy tudatosítsa és visszaszorítsa az egója túlkapásait. A gyerekeket az ego vezérli (gondoljunk a dicsekvő ovisokra, akik túl akarják egymást licitálni), a felnőtt ember iránytűje azonban nem az ego, hanem a szív.

6. Visszahívod azt, aki felhív

A technológiai fejlődés eredményeként szociális készségeink egyre fejletlenebbek, így manapság az jellemző, hogy inkább SMS-t küldünk, de nem hívjuk vissza az embereket. Sokatmondó, hogy a hang szorongást kelt bennünk, ezért inkább csak írásban üzenünk, elrejtőzünk a telefonunk mögé ahelyett, hogy arra használnánk, amilyen célra eredetileg fel lett találva. Ha valaki felhív téged, akkor hívd vissza! Azért hívott, mert beszélni akart veled, nem SMS-t váltani – ha azt akart volna, akkor SMS-t küldött volna.

Gyakori probléma manapság, hogy a technológia egyre mélyíti azemberek közötti szakadékot: ahelyett, hogy közelebb hozna minket egymáshoz, elválaszt egymástól. A technológiát arra kéne használni, hogy kapcsolatainkat szorosabbra fűzzük, nem arra, hogy meglazítsuk. Tehát hagyd meg az üzengetést a gyerekeknek: a felnőtt ember visszahívja a másikat.

7. Te magad oldod meg a problémáidat

Gyerekes viselkedésre vall, ha valaki másokra hagyja a problémái megoldását. A gyerekekben nincs meg az öntudat és a képesség, hogy távolságot tartsanak másoktól: mindent elmondanak, és mi megengedjük, mert gyerekek. A felnőttek azonban képesek magukban tartani és egyedül megoldani a problémáikat, csak sokuk nem akarja. Tehát ha felnőtt akarsz lenni, akkor tudatosítanod kell magadban, hogy mivel vannak nehézségeid, mit hogyan látsz, milyen erők mozgatnak, és ezek milyen hatással vannak másokra, főleg azokra, akikkel közeli kapcsolatban vagy.

Párkapcsolatban meg különösen. Ha nem oldod meg magadnak a problémáidat, akkor a határok elmosódnak, és ahelyett, hogy két felnőtt venne részt a kapcsolatban, egy gyerek és egy felnőtt kapcsolatává válik. Aztán egy nap arra ébredsz, hogy a párod közli: már nem azt érzi irántad, mint azelőtt. Ha egy kapcsolat dinamikája megváltozik, akkor az érzelmek is megváltozhatnak: könnyen kiszeretünk a másikból.

8. Hálás vagy azért, amid van

A telhetetlenség gyerekes dolog: a gyerekek mindig csak egyre többet és többet akarnak. A felnőtt, ha igazán felnőtt, másképp gondolkodik. A telhetetlen ember ugyanis képtelen hálát érezni, márpedig a felnőtt hálát érez azért, amije van.

Gyakorold a hálát, mondj köszönetet mindenért, amid van, még az életednek azokért a fejezeteiért is, amelyeket legszívesebben kitörölnél! Adj hálát minden volt kapcsolatodért, minden kihívásért, amivel szembe kellett nézned, minden küszködésért, minden zaklatottságért, mindenért, amin keresztülmentél, és mindenért, amin még keresztül fogsz menni! Adj hálát az életleckékért, hiszen segítettek, hogy az lehess, aki ma vagy – önmagad egy jobb változata. Adj hálát minden kapcsolatodért, még akkor is, ha néha kihívásokat és nehézségeket tartogatnak. Légy hálás, amiért van választásod: dönthetsz úgy, hogy felnőttként élsz.